Jézus alakja a Koránban címmel jelent meg Dobos Károly Dániel vallástörténész és nyelvész új kötete a Szent István Társulat gondozásában. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Keleti Intézetének vezetője szerint ezt a párbeszédet nem szabad kizárólag olyan aktuálpolitikai témákra szűkíteni, mint amilyen a menekültválság, az iszlámizmus vagy az Iszlám Állam térnyerése, hanem a mélyebb, ideológiai színtérre is ki kell terjeszteni.

Megértés és önreflexió
Arisztotelész óta tudjuk, hogy valamely jelenség megértése a jelenség okának feltérképezésével kezdődik, ennek szellemében törekszik könyve „az iszlám néhány alapvető aspektusának, genezisének egy jellegzetességére, a kereszténységhez fűződő viszonyának” megértésére.
A szerző szerint a mohamedi emberarcú Jézus-kép megismertetése mellett a könyv nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a kereszténység eltérő Jézus-portréinak – például a nesztoriánus, monofizita, ariánus vagy népi-populáris elképzelések – sajátos gazdagságára is.
„Ezek a portrék szerencsés esetben elindíthatnak egy önreflexiót, ami az öntudatlanul örökölt kép tudatosításához, esetleges továbbgondolásához is elvezethet” – fogalmazott Dobos Károly Dániel, akinek kötetében külön függelék tartalmazza a Korán összes Jézusra vonatkozó versét.

A mohamedi Jézus-kép
Az iszlám szent könyve Jézus-portréjának legfontosabb sajátosságairól szólva a kutató elmondta: a Mohamed által elénk rajzolt Jézus egy emberarcú és demisztifikált prófétaelőd, aki semmi esetre sem központi alakja a Koránnak. Fontossága leginkább abban rejlik, hogy ő a sajátos „prófétalánc” Mohamed előtti legutolsó tagja, egyben fellépésének megjövendölője is.
A Próféta a saját és az iszlám közösség mindenkori érdekeinek szem előtt tartásával kreatívan formálta Jézus alakját, vagyis nem csupán átvette és beillesztette a Koránba a hozzá eljutó Jézus-történeteket – fűzte hozzá a szerző, aki könyvében rámutat: a hangsúlyokat tekintve Jézus másként jelenik meg a korai, mint a jóval polemikusabb hangvételű később született szúrákban.
Mohamed valószínűleg nem ismerte a kanonizált evangéliumokat, helyette a Jézusra vonatkozó ismereteit különféle, mára jórészt eltűnt keresztény csoportok hagyományaiból meríthette, legfőképpen hallomás útján.

Tagolt hagyomány
A Korán „alluzív jellege” és költőisége, valamint a korabeli apokrif írásbeliségre és Arábiára vonatkozó ismereteink hiányosságai miatt a kutató szerint nem lehet biztosat állítani afelől, hogy mely konkrét hagyományokra támaszkodott Mohamed a koráni Jézus-kép kialakításakor. A kötet ezért hangsúlyosan csupán a lehetséges források körét próbálja meg körüljárni és bemutatni.
A kiadó ajánlása szerint „a koráni Jézus-portré egyes részletkérdéseinek történeti kontextusba állításán keresztül szemünk előtt kibontakozik az a gazdag és plurálisan tagolt keresztény hagyomány is, amely Mohamed fellépésének idején még egy ilyen, a korabeli szellemi centrumoktól távoli földrajzi helyen is elérhető volt. A könyv fejtegetéseit követve világossá válhat az olvasó számára az is, hogy az európai és az iszlám kultúra ugyanazokból a késő antik gyökerekből táplálkozik, még ha az elmúlt századok során e két hajtás más-más irányba fejlődött is. Ez a felismerés reményt adhat és alapot szolgáltathat a két közösség párbeszéde számára.”